Erre a hétre nem kaptam semmilyen shiftet a Cliffordtól…nem baj, gondoltam akkor most bepótolunk mindent Gabival, amit eddig nem tudtunk megnézni, mert mondjuk éppen dolgoztunk.
Szerdán Anzac Day volt, hogy mit ünnepelnek az ozzik ekkor?
Az I. világháborúban az ausztráloktól és az új-zélandiaktól kértek segítséget (mivel brit gyarmatok voltak) az angolok, hogy segítsenek nekik Törökországban szálljanak partra Gallipolinál az Anzac bozótnál.
A végeredmény dicsőséges nyereség volt az angolok és segédcsapataik számára. Ennek alkalmából itt Sydney-ben a belváros szívében egy seregnyi egyenruhás ember vonult fel nagy nagy csinnadrattával!
Az egész George Street-et lezárták és végre elfértünk az utcán :).
Ekkor mi a Chinese Gardenbe (Kínai kertbe) mentünk látogatóba. Ilyen szép tényleg kínai hagyományokat követő kertet nem láttunk. Számos kis pagodához hasonló épületkék fogadtak minket. Csináltunk is egy-két (sok) képet mindjárt az új gépünkkel.
Ezt követően csütörtökön a híres nevezetes Macquaire chair-hez (Macquaire szépkhez) mentünk a Botanikus kert öbölbe néző észak-keleti pereméhez, ahonnan gyönyörűen látszódik az öböl. Ennek a széknek a története onnan kezdődik, hogy élt Sydney-ben egy híres politikus, vagy kormányzó, akinek a felesége, Ms Macquaire szerette az idejét itt tölteni és a vizet nézte.
A férje úgy gondolta, hogy megkönnyítse a sziesztát, építetett neki egy "széket", vagyis sokkal élvezhetőbbé tette számára az üldögélést. Valóban szép kis helyet alakított ki neki a férje.
Az ide vezető utunkat még egy kicsit megelőzte a Botanikus kertben való sétálgatás, amikor is kihasználtuk a sárga fejű kakaduk jelenlétét és képet csináltunk velük, ahogy etetjük őket, miközben ők a vállunkra szálltak.
Gabinak rögtön egyszerre két kakadu is rászállt a karjára. Aranyosak voltak, úgy viselkedtek, mintha be lettek volna idomítva, mint a házi állatok!!!
Pénteken aztán az egyik Cliffordos kollegám, Mihály Zsolti hívott meg a meglepetés partira, amit Sabina barátnőjének szervezett. Nagyon megörültünk és tiszteletünket is tettük náluk. Ilyen aranyos párral rég találkoztam.
Táncikáltunk is egy picit, persze salsát és kipróbáltuk Zsolti egyik boxpartnerét, aki kinn állt az udvar helyiségben. Felvettük Gabi és én a kesztyűk és ütögettünk párat….nem mondom jól ki is fáradtunk!!!
Szombaton aztán végre eljutottunk a Government House-ba (Kormányzói ház), ahol New South Wales (Új-Dél-Wales-i állam) kormányzóinak története, róluk készült festmények mind megtalálhatóak voltak. Persze mindnyájan férfiak voltak.
Az eredeti kormányzati ház persze nem itt van, a Botanikus kertben, hanem a város központjában, ahol ma a Museum of Sydney található. 1845-ben készült ez a "kibővített" épület és költözött át a kormányzati ház.
Szóval ott tartottam, hogy mindannyian a kormányzók közül férfiak voltak és dolgoztak a hadseregben is. Aki most kormányzó, hogy teret engedjenek a hölgyeknek is, természetesen nő és egyálatlán nem tagja a hadseregnek.
Ő inkább akademikusnak és professzornak mondható titulust tölt be és ennek is vallja a foglalkozását. De mindenesetre ő képviseli a királynőt, amit jóváhagy, aláír, az másnapra törvénybe foglaltatik.
Minden héten, szerdán ülnek össze a parlamenti fontosabb képviselőkkel itt a Government házban és megvitatják azt, hogy mit lehet a parlament elé tárni.
Ezzel a kis túrával el is telt a szombatunk.
Vasárnap aztán következett a Cliffordos búcsúztatóm. Mondhatom, hogy izgultam, hogy kik fognak eljönni, de nagyon jól esett, hogy eljöttek a többiek, jó sokat beszélgettünk és persze nevettünk is.
Akik ott voltak: Gocsál Andi, Mihály Zsolt és Sabina a barátnője, Engin (török), Daniel (kolumbiai) és Michaela (szlovák). Minden nagyon flottul ment, míg Zsoltiék megjelentek egy speciális ajándékkal: eredeti kenguru "gojszikkal" mint sörnyitó és kenguru kézből kialakított hátkaparó.
Ezek voltak az est beszt of-jai!!! Mindenkinél és mindenhol jártak ezek a dolgok :)
Sajnáltam, hogy ott kell, hogy hagyjam ezt a munkahelyet, de hát ennek most ez a rendje. Hétfőn aztán el is búcsúztam az irodában mindenkitől: Lance-től, aki felvett…megköszöntem neki mindent, aztán Juannak és Mirának!!
Aranyosak voltak még puszit is adtak!!! Marktól és Xenietől is egy kis tere-fere keretében elbúcsúztam!!! Tálcát visszaadtam…illetve megkaptam azt a papírt, amivel majd mehetek az adóhivatalhoz is!
Lance még egy utolsó ajánló levelt is írt. Nagyon jól esett, amiket írt benne!! Bár nem tudom, hogy leszek-e még felszolgáló idegenbe, de ki tudja? :)
Kedden már aztán lázban égtünk, mert másnap mentünk Cairns-be. De a csomagolás előtt még Major Szilvi barátnőmmel taliztunk, mert ő nem tudott eljönni vasárnap, de nem baj, most bepótoltunk.
Megittunk egy-két pohár sörikét, közben kifejtettük, hogy kire mi vár a jövőben!!!
Szerdán aztán elindultunk igazi backpacker-ként egy nagy hátizsákkal, Gabi és én Cairns-be repülőgéppel. Kb 3 óra volt az út..Sydney-ben egy picit hideg volt…Sydney-hez képest épp ezért kellemes meglepetés volt, hogy
Cairns-ben melegebb volt. Igaz jóval északabbra van a déli félgömbön, közelebb az egyenlítőhöz, Sydney-től északra kb 1500km-re levő trópusi éghajlatú városba. A repülőből kilépve egyből megéreztük, hogy ez egy teljesen más éghajlat, a páratartalom nagyon magas, szinte harapni lehet a levegőt. Gyönyörű látvány fogadott már a kifutóról, a háttérben az esőerdővel borított hegyek sziluettje látszott a lenyugvó nap fényében. A repülőtérről kilépve taxiba szálltunk és nagyjából 20 perc alatt értünk a Pacific International hotelhez, amely 6. emeletén nem sokkal később el is foglaltuk a szállásunk. A szobából - mivel az épület sarkán van - az egyik oldalt gyönyörű kilátás nyílik az óceánra és a kikötőre, a másik oldalt pedig láthatjuk a többi hotelt illetve a várost, melyek nagyon szépek este kivilágítva.
1.nap Cairnsben
Mivel még előző délelőtt Sydneyből lefoglaltunk egy túrát, így nem aludhattunk túl sokáig, 9:35-re a hotel előtt lennünk és várnunk a kisbuszt, amely a helyszínre vitt minket. Így fél nyolckor felkeltünk, reggeliztünk (előző este megkerestük a helyi Woolworth-öt, és be is vásároltunk), majd némi készülődés után 9:20-ra lementünk a hotel elé hogy megvárjuk a fuvarunkat.
Ahol csak vártunk és vártunk, de nem igazán jött senki értünk. 9:45-kor felhívtuk az utazást szervező céget, ahol megnyugtattak minket, hogy úton vannak, csak először még más hoteleknél szedik fel az utasokat. Hozzánk 10:15-re értek, elnézést kérve a késésért. Ekkor végre elindultunk, és nagyjából 20 perc utazás után megérkeztünk túránk kiindulópontjához, a Caravonica Skyrail terminálhoz. Ez a kis állomás a trópusi esőerdővel borított hegyek lábánál van, ahonnan a Skyrail indul. A Skyrail egy drótkötélpályán egymás után 15-20 másodpercenként induló kis, 6 személyes kabinok összessége, amelyeket a drótkötélen húznak fel a magasabbnál-magasabb hegyek tetejére.
Kicsit be is voltam gittelve, amikor az egyes tartóoszlopoknál mindig döccent egyet a kabin több száz méter magasban. A panoráma viszont leírhatatlanul gyönyörű volt, a sziklák, az erdők, a vízesések, a folyó, szóval minden.
Rengeteg fényképet csináltunk, reméljük visszaadják majd valamennyire a táj szépségét. Az utazás során kétszer álltunk meg, és szálltunk ki a kabinból. Az első a Red Peak volt, a Skyrail legmagasabb pontja, a második pedig a Barron Falls nevű vízesésnél. Kicsit zsúfoltak voltak a kilátók, de azért némi türelemmel itt is tudtunk jó képeket csinálni. A nagyjából háromnegyed órás kabintúra végén megérkeztünk a Kuranda nevű településhez, ami egy kisváros itt a trópusi esőerdő szívében. Nagyjából csak a turistáknak épülhetett, minden épület vagy vendéglő vagy valami aboriginal vagy egyéb szuvenír bolt, ahol az arra tévedők elkölthetik a pénzüket.
Rövid séta után elindultunk visszafelé a Kuranda Scenic Railway állomáshoz. Innen indul az a történelmi kisvasút, ami az 1880-as években épült, és az esőerdőn keresztül lehet vele visszamenni egész Cairns belvárosáig, a pályaudvarig.
A vonat és az állomások is nosztalgikus kinézetűek, az 1940-es évek hangulatát idézik. Mondhatnám egy picit Harry Pottert idéző hangulatú vonatok!!!! Nagyon szépek még belülről is. Az út kb 1,5 óráig tartott és szebbnél szebb helyeken állt meg: kezdve az egész völgytől a vízesésig!! Hihetetlenül szép volt az egész. Megérte annak a sok munkásnak a verejtéke, akik a vasút megépítésén fáradoztak (Kb 700-800 ember dolgozott rajta). Szó szerint hegyen völgyön vitt a vonat :) Tényleg olyan vidéken, amit az ember csak a filmekben láthat. De élőben veszélyesen szép volt.
Ezután megérkeztünk a végső állomásra: Waterfalls-hoz. Innen a hotelbe egy külön busz vitt el minket. Jól esett egy kicsit ez után a szálláson ejtőzni.
Másnap korán reggel keltünk, hogy időben odaérjünk ahhoz a hajótúrához, ami kivisz minket a Nagy kék korallzátonyhoz (Great Barriel Reef-hez). Megmondom őszintén hihetetlen félsz uralkodott el rajtam: igaz, hogy tudok úszni, deeeeee azért féltem, hogy ott fogok majd búvárkodni a nyílt tengeren jóóóó nagy mélységgel a hátsóm alatt! De aztán mint kiderült ez volt a kisebbik gondom....nem gondoltam ugyanis, hogy majd milyen lesz az út odafele!!!!!!! Életem legszörnyűbb útja volt!!!! Tengeri beteg lettem...de nem csak én! Gabinak nagyon tetszett!! Neki nem volt baja hál istennek! DE ahogy száguldoztunk a hullámokon és közben föl és alá, majd jobbra és balra dobálta a hajót a víz!!! Én ilyen el sem tudtam volna korábban képzelni, hogy én majd ott majrézok a vízen, pedig deeee! Mellettünk az utasok sorban taccsoltak ki..ahogy láttam és éreztem a h....ást. fúj...gyorsan lerohantam az alsó szintre, ott is középre, hogy megtaláljam azt a pontot, ahol kevésbe hullámzik az a fránya hajó! Hihetetlenül szédültem, de közben meg hirtelen iszonyatosan elálmosodtam...kérdeztem a személyzetet mennyi van még hátra????!!!! Mondták 20 perc...életem leghosszabb 20 perce jött!! ÁÁ, mint amikor olyan vidámparki hintán vagy, amitől totál kikészült és várod, hogy megálljon..na ez most ilyen volt.
Csodák csodája megérkeztünk első állomásunkra: Fitrzoy-szigetekre. Ez egy csodálatos sziget volt, mint amit tényleg a tévében a BOUNTY csoki reklámjában lát az ember: kék ég..zöld sziget..csodálatos kék tenger!!!! Tökéletes!
Itt megnyugodtam kicsit...aztán valahogy kibírtam a végső állomásunkig.
A végső állomás tulajdonképpen egy nyílt óceánon lévő, vízbe lehorgonyozott mesterséges kikötő: Moore nevezetű korall (kb 14 km-re lehettünk Cairns-től). Kiszálltunk (okés nem teljesen de ANYAFÖÖÖÖÖLD, gondoltam magamban). Gyorsan nekiugrottunk a búvárkodásnak: fel a gumiruha, mellény, béka talp és szemüveg-pipa. Nagyon nagy muri volt!! Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki!! A mellény megtartott, nem kellett erőlködni, a gumiruha meg jó volt arra, hogy kikerüljük a medúza csípést, mert rengeteg volt a vízben. CÁPA NEM VOLT..jelentem. Gabi is nagyon élvezte..jókat nevettünk egymáson, hogy ki hogy néz ki a batman jelmezben, csináltunk is képet róla! :)
Utána gyorsan elmentünk az üveg fenekű hajóval is. Ilyen csodálatosan szép korallt még nem láttam! Ahogy ott búvárkodtunk és a kis színes halak úszkáltak melletted, a korall meg ott volt kb 1 méterre a lábad alatt (a világ örökség részeként)!!! Nah..e
